Egyszer mindannyian elmegyünk. Földi utazásunk egyszer véget ér.
Ne titkold magad előtt, hogy a végállomás, téged is foglalkoztat.
Ki lesz az útitárs, akivel ide megérkezel? Nem tudhatod. 
A megérkezés előtt, még sok-sok búcsú várhat rád. Meglehet.
Kérlek, ne tiltakozz ellene. Légy méltó a búcsúhoz! Áldd meg a pillanatot, hogy részese lehetsz!
Ne feledd, ez a részesség kötelez! Csendre, békére, alázatra, az elengedés művészetére.
Hagyd, hogy a lélek elköszönjön, hagyd, hogy most ne az önzőség uraljon!
A méltó halál tőled, tőlem, tőlünk függ.
Nem részvét, hanem a cselekvő együttérzés az, ami segíti az elköszönőt, az itt maradót.
A csendes alázat, a támogató szeretet, a hit, a megbékélés.
Hagyd, hogy a bűnöktől megtisztuljanak az érzések, segítsd, hogy itt maradjon az, amit hátrahagy.
Segítsd, hogy ez a hátra hagyott érzés ne legyen más, mint a végtelen szeretet.
Benne, benned, és minden maradóban.
A halál a legszentebb szintézis: a végállomáson maradt röpke élet megtestesült emléke.
Mert a lélek útra kél, az örök végtelenbe. (Juhász Ildikó)